Doorstep díler Zuglóban

Lakása ajtajából árult kristályt és kokaint, rendőrök ütöttek rajta
Lakása ajtajából árult kristályt és kokaint, rendőrök ütöttek rajta
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A családi közlekedésbiztonsági vetélkedő vármegyei döntőjét a Hadarics család nyerte.
A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság munkatársai megtalálták az idős asszonyt, akit polgárőrök és családtagok is kerestek, majd átadták a mentősöknek.
A drogterjesztőt az utcán fogták el a rendőrök – több mint 8 millió forint értékű kábítószert foglaltak le tőle.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizennégy ittas sofőrrel szemben intézkedtek az év 18. hetében.
A debreceni rendőrök akciót szerveztek két kábítószer-kereskedő elfogására. A nyomozók vagyonvisszaszerzés keretében közel egymillió forintot is lefoglaltak tőlük.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A 16 éves budapesti lányt a rendőrök jelenleg is keresik.
Motorzúgással és szirénával harcolt a viharos szél a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ nagytétényi vezetéstechnikai tanpályáján. Tizenhét motoros rendőr vett részt az engedélymegújító továbbképzésen, amely két részből álló vizsgával zárult.