Tizenhárom éve gyilkolt

Előbb megerőszakolta, majd megölte 81 éves áldozatát az akkor 41 éves férfi.
Előbb megerőszakolta, majd megölte 81 éves áldozatát az akkor 41 éves férfi.
Kazincbarcika és Sajóivánka között személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt, ahol a korábban elrendelt teljes útlezárás megszűnt.
Anyagi káros balesetet helyszínelnek a rendőrök Borsosberény közelében.
Egy 43 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként a pásztói rendőrök.
A Hajdú-Bihar megyei rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást azzal a 31 éves férfival szemben, aki a megalapozott gyanú szerint bezárt két gyereket a szerepi sportpálya öltözőjébe.
Miskolc és Szerencs között, az Újharangodi elágazásnál személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt.
Egy 2010-es és egy 2008-as lopás kapcsán is visszavonta a nyomravezetői díjat a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője.
Gyalogost gázolt egy személygépkocsi a Hunyadi téren.
Befejeződött a baleset helyszínelése Szajol külterületén, a 4-es számú főúton.
A helyszínen elfogták az öt férfit.