Kábítószer-kereskedelem és birtoklás: hét gyanúsított

Közel fél kilogramm kábítószergyanús növényi törmeléket és 43 tő, a gyanú szerint kábítószert tartalmazó kender növényt foglaltak le a rendőrök Kétegyházán.
Közel fél kilogramm kábítószergyanús növényi törmeléket és 43 tő, a gyanú szerint kábítószert tartalmazó kender növényt foglaltak le a rendőrök Kétegyházán.
Németország volt az úti céljuk.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXII. kerületi Rendőrkapitánysága 01220-1387/2015. bűnügyi számon eljárást indított lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.
A rendőrség az M1-es autópálya 165. kilométerszelvényénél a személygépjármű-forgalom elől lezárta a Hegyeshalom felé vezető útszakaszt.
A Rendőrmúzeum (1087 Budapest, Mosonyi utca 5.) 2015. szeptember 19-én 16.00-22.00 között meghosszabbított nyitva tartással várja látogatóit a „Kulturális Örökség Napjai" című programon.
Beazonosították a kecskeméti rendőrök azt a 21 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint - korábban elfogott társával együtt - egy 71 éves alvó férfit rabolt ki.
Az elmúlt 24 órában 4 magyar állampolgárt fogtak el a Bács-Kiskun megyei rendőrök, akik a megalapozott gyanú szerint illegális bevándorlóknak nyújtottak segítséget.
A 2015. szeptember 11. és 2015. szeptember 13. közötti időszakban jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közúti forgalomban résztvevők.
A debreceni rendőrök vádemelési javaslattal befejezték a nyomozást.
Vasúti tehervagonról lopott el egy gépkocsimotorblokkot két szolnoki férfi. A rendőrök elfogták őket.