Késsel raboltak ki egy dohányboltot Vásárosnaményban
Két és fél órán belül elfogták a feltételezett elkövetőt.
Két és fél órán belül elfogták a feltételezett elkövetőt.
Menetrend szerint közlekedő autóbusz ütött el egy gyalogost Lőkösházán, a Béke úton.
Mindhárman őrizetben.
Négy gyalogos és a gépkocsi vezetője is megsérült a balesetben.
Befejeződött a bizonyítási kísérlet Békéscsaba és Csorvás között. Ismét zavartalanul lehet közlekedni az érintett útszakaszon.
Ismét zavartalanul haladhatnak a közlekedők.
Quaestor-ügy, előállítások.
Megszűnt a teljes útlezárás, félpályán haladhat a forgalom.
A rendőrök az 53-as főút és az 5216-os út felé terelik a forgalmat.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2015. március 27-én 13 órától 2015. március 29-én 24 óráig a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén.
Ismert mobilszolgáltatók nevében küldenek hamis SMS-eket, amelyekkel gyanútlan felhasználókat próbálnak megtéveszteni.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 72 éves férfi megtalálásában.
A Balaton-parton kapcsolták le a miskolci férfit, aki ellen öt körözés volt kiadva.
Először tartották meg a „Vidd magaddal a kutyádat a munkahelyedre!” napot a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányságon.
A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök diákok szüleinek tartottak előadásokat a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.
Két óra alatt hét jogsértést követett el egy férfi Pécsett.
A tamási rendőrök a lakosság segítségét kérik
A 15 éves lányt a rendőrök nagy erőkkel keresik.
A gyanúsított dühében kommentelt és fenyegetőzött egy közösségi oldalon. A hajdúnánási rendőrök internetes agresszió miatt nyomoztak ellene.