Véget ért a helyszínelés az 1. számú főúton
Komárom közelében újra zavartalanul halad a forgalom.
Komárom közelében újra zavartalanul halad a forgalom.
A Komárom közelében történt közúti közlekedési baleset helyszínén félpályán megindult a forgalom.
Félpályán, rendőri irányítás mellett halad a forgalom.
A rendőrök körözött férfiakat és egy feltehetően ittas állapotban közlekedő járművezetőt állítottak elő a rendőrőrsre a hétvégén.
Három illegális migráns rejtőzött egy tehergépkocsi rakterében Nagylakon.
Nyílt napot tartott a Hevesi Rendőrkapitányság 2014. december 16-án a fiatalok részére.
A gyanú szerint két békéscsabai házból is lopott egy nő, akinek könnyű dolga volt a nyitott ajtókon bejutni.
Komárom közelében teljes útlezárás mellett helyszínelnek a rendőrök.
A kaposvári nyomozók azonosították a rablás elkövetőjét, aki azóta előzetes letartóztatását tölti.
Egy napon belül beazonosították és elfogták a kunszentmiklósi rendőrök azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint sísapkával eltakart arccal, késsel fenyegetve rabolt ki egy élelmiszerüzletet.