Legfrissebb híreink

Lezárták a 3-as számú főutat

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az autósokat a 3-as főút Budapest és Gödöllő közötti szakaszán az M3-as autópályára terelik.

Késelésig fajult a kocsmai vita

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szerelemféltés és egy fenyegető SMS vezetett késelésig Szegváron.

„Környezetvédelemért-díj” a főkapitányságnak

Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi Központ megköszönte a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságnak a környezeti jogsértésekkel szembeni hatékony munkáját.

Közösen a rapsicok ellen

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Győr-Moson-Sopron megyében a folyók, horgásztavak és a vízpartok védelme a cél.

Felkészülés a téli időszakra

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tél valamint a hideg idő beköszöntével a rendőrség is kiemelt figyelmet fordít a hajléktalanokra.

Az utcán rabolt

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanúsított előbb elgáncsolta a sértettet, majd elvette a pénzét.

Közlekedési afférból verekedés

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 47 éves férfi ellen javasolt vádemelést a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság, aki miután reflektorral közlekedett autójával, súlyos sérülést okozott az őt figyelmeztető autósnak.