Legfrissebb híreink

Vádemelési javaslat a betörő ellen

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanúsított Győrben, egy társasházi garázsból kerékpárt és alufelniket, egy telekről tűzifát akart lopni.

Hétvégi közlekedési előrejelzés

ORFK Kommunikációs Szolgálat

A 2014. október 3. és október 5. közötti hétvégén jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közlekedésben résztvevők.

Egy családhoz akart betörni

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint terményt akart eltulajdonítani Debrecenben egy férfi.

Baleset a 8-ason, Vasvár belterületén

Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közlekedési baleset miatt félpályás útlezárásra kell számítaniuk a járművezetőknek a 8-as számú főúton, Vas megyében.

20 milliós körözött Range Rover - fotókkal

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

5 órával korábban rendelték el a körözését annak a terepjárónak, amit Nagylakon foglaltak le a rendőrök.

Vádemelés a betörő ellen

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A férfi 2014 augusztusában Székesfehérváron a Megyeház utcában egy optikába tört be, ahonnan napszemüvegeket lopott el. A székesfehérvári rendőrök befejezték az ügyében folytatott nyomozást és vádemelést javasolnak ellene.