Legfrissebb híreink

142 bűncselekmény

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az előzetes letartóztatásban lévő P. Lajos Attila ügyében a székesfehérvári nyomozók vádemelést javasoltak.

Szatír bilincsben

ORFK Kommunikációs Szolgálat

Kommandósok ugrasztották ki az ágyból a budapesti H. Bélát (22) szeptember 11-én reggel fél hatkor. A kemény ébresztésnek nyomós oka volt: a gyanú szerint brutálisan összevert és megerőszakolt egy 22 éves lányt.

Elfogták a Badacsony környéki besurranót

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rövid idő alatt elfogták azt a tolvajt, aki a Tapolcai Rendőrkapitányság illetékességi területén található települések lakóházaiba osont be, és összesen több százezer forintot tulajdonított el.

Rendőrök mentették meg

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy idős férfit mentettek meg, aki miskolci lakásának pincéjében feküdt két napja magatehetetlen állapotban.

Dílerek alkonya

ORFK Kommunikációs Szolgálat

Újabb drogterjesztőket fogtak el a józsefvárosi zsaruk. A „családi vállalkozókra” összehangolt akció keretében törték rá az ajtót. A gyanú szerint a drogüzletben a nagymama is részt vett, ágyából, műlába mellől került elő kábítószergyanús anyag.

Embercsempészés miatt őrizetben

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az osztrák állampolgárságú férfit a Készenléti Rendőrség munkatársai fogták el.

Védekezés az ár ellen

ORFK Kommunikációs Szolgálat

A szeptember közepén a nyugati országrészre egyes napokon a heti, a havi átlagos csapadékmennyiséget meghaladó mennyiségben lezúduló eső következtében kialakult árvízi és belvízi helyzet nem követelt emberéletet.