Legfrissebb híreink

A fogdába költözhetett be

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanúsított kétszer is erőszakkal követelt pénzt a jászkiséri sértettől, aki az egész napi bérét adta oda. Második alkalommal a férfi a családját is magával vitte, és be akart költözni a bejelentő házába.

Közös balhé, közös felelősség

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy testvérpár több garázsból is lopott Tatabányán az elmúlt három hónapban. Azonosításukat követőn gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették a két 28 éves férfit. A kutatás során a lopott holmik egy része is megkerült. A rendőrök befejezték az ellenük folytatott eljárást.

Belügyminiszteri jutalmat kapott

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Endrődi Judit rendvédelmi igazgatási alkalmazott eredményes szakmai munkáját ismerték el a Semmelweis Nap alkalmából.

Zsaru-vélemény: Egyetlen lóerő

Zsaru Magazin

Egy alkalmi autóversenyző a napokban az Árpád hídon úgy 130-150 kilométeres sebességgel száguldozott, a hírek szerint egy ugyancsak nagy teljesítményű kocsival versenyzett. Aztán megtörtént a baj: átszakította a szalagkorlátot, és letarolt egy szabályosan közlekedő kerékpárost.

Súlya volt az árunak

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Több mint húsz kilogramm, 70 millió forint feketepiaci értékű kábítószergyanús anyagot lefoglaltak, három feltételezett dílert őrizetbe vettek a budapesti nyomozók.