Rendőrkézen a tolvaj, aki drogozott is

A Balatonfüredi Rendőrkapitányság lezárt egy 37 éves miskolci nő ellen folytatott nyomozást.
A Balatonfüredi Rendőrkapitányság lezárt egy 37 éves miskolci nő ellen folytatott nyomozást.
A Police Medic II. – rendészeti sérültellátó képzés második napján meg kellett ismerni az eszközös vérzéscsillapítás leghatékonyabb formáit, valamint a tanulóknak fel kellett készülniük arra, hogy a sárga besorolású, azaz a mentőegységek számára még potenciálisan veszélyesnek tekinthető műveleti zónában önállóan tevékenykedjenek.
A budapesti rendőrök egy nap alatt három díleren ütöttek rajta a főváros IX. kerületében, és több mint tízmillió forint értékű kábítószert foglaltak le.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A 17 éves lányt a rendőrök nagy erőkkel keresik.
Vádemelést javasol az újbudai ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
A Kaposvári Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el Kaposvár teljes területére.
Összehangolt akció zajlott Siófokon és vonzáskörzetében, 55 szabálysértővel szemben léptek fel a rendőrök.
Az ózdi rendőrök – szociális szakemberek jelzése alapján – megtudták, hogy egy 84 éves néni már nehezen tartja magát, ezért szolgálatuk közben ellenőrzés céljából elmentek hozzá. A járőrök megérzése jó volt, hiszen a bajba jutott nőhöz ki kellett hívni a mentőszolgálat munkatársait.
Gyomirtóval megmérgezett élelmiszereket tett ki az állatoknak.