„Most nem én, hanem te fogsz fizetni!”

Mondta a 35 éves férfi az eladónak, majd kést szorított az oldalához. A vámospércsi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Mondta a 35 éves férfi az eladónak, majd kést szorított az oldalához. A vámospércsi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Családi veszekedés kapcsán intézkedtek a tatai rendőrök egy férfival szemben, aki nem sokkal előtte egy közeli házba betört. A betöréskor szerzett sérülései, és a megtalált értékek lebuktatták az időközben őrizetbe vett elkövetőt.
A Jonatán Közterületi Támogató Alosztály munkatársai Fényeslitkén lőttek ki 2 darab dissous gázpalackot.
A szigetszentmiklósi nyomozók továbbra is keresik a társát egy néhány óra alatt azonosított és elfogott, 48 éves férfinek. A gyanú szerint egy idős házaspár autójának hátsó üléséről kiemeltek egy táskát, míg az asszony a csomagtartónál pakolt, férje pedig a volánnál ült. A több százezer forint egy részét is sikerült megtalálni és visszaadni.
Ha igen jelentkezzen a rendőrségen.
Hepp Gyöngyi zászlós, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság baleseti helyszínelője és vizsgálója kiskora óta rendőr akart lenni, és már járőrként baleseti helyszínelő mellé osztották be.
Zebrán gázolta el a téti sofőr a 17 éves lányt.
A kedvező időjárási körülmények lehetővé teszik, hogy beinduljon a "motoros szezon". Sajnálatos módon azonban gyakorta előfordul, hogy a motorral közlekedők nem a megfelelő sebességet választják meg útjuk során.
Az egész napos ellenőrzés fókuszában a segédmotorkerékpárosok voltak.
A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.