Legfrissebb híreink

Brutális családi biznisz: mindhármukat elfogták a nyomozók

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

Az emberkereskedelemmel is gyanúsított férfi brutálisan megverte áldozatait. Az egyik nőt hosszabbítókábellel megostorozta, egy kiskorú lánynak pedig több csontját is eltörte, és úgy dolgoztatta; neki végül egy kuncsaft segített megszökni.

Rendőrkézen az embercsempész

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A csornai rendőrök elfogtak egy 23 éves szír sofőrt, aki a gyanú szerint egy magát szír állampolgárnak valló férfit akart jogellenesen Ausztriába szállítani.

Kilenc illegális migráns

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bács-Kiskun megyében feltartóztatott külföldiek jogellenesen jutottak be az ország területére.

Négy határsértőt tartóztattak fel a rendőrök Kiszombornál

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba négy határsértő Csongrád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik őket.

Polgárőrhajót bocsátottak vízre a Dunán

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az ünnepélyes hajóátadáson részt vett a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetője, dr. Terdik Tamás r. dandártábornok, és Kardos Pál, a Budapesti Polgárőr Szövetség elnöke.