Egymás haját tépték a lányok
A Várpalotai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 15 éves és egy 16 éves fiatallal szemben folytatott.
A Várpalotai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 15 éves és egy 16 éves fiatallal szemben folytatott.
A bajai rendőrök a lakosság segítségét kérik az eltűnt asszony megtalálása érdekében.
Személyi változás Kaposváron.
Befejezte az ügy vizsgálatát a rendőrség, azzal a nővel szemben, aki Miskolcon egy alvó, alkalmi ismerősét fosztotta ki.
Személyi változás Vácon.
A füzesabonyi rendőrök befejezték a nyomozást.
Egy albertirsai házaspárt hoztak ki égő otthonukból.
A budapesti nyomozók befejezték annak a nőnek az ügyét, akit fogolyszökés miatt kerestek, miután megszökött egy kórházból.
Az oroszlányi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát azzal a 26 éves férfival szemben, aki ittasan indított be egy személygépkocsit, majd az előtte állónak hajtott.
A kiskunhalasi rendőrök vádemelést javasolnak a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfi ellen.