Legfrissebb híreink

Tűzdelt húsdarabok

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A helyszínen elfogták a kistarcsai járőrök azt a 70 éves férfit, aki tűkkel átszúrt húskockákkal akarta távol tartani portájától a kóbor ebeket.

Egy kerékpáros hunyt el a balesetben

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Befejezte a rendőrség annak a halálos kimenetelű közúti közlekedési balesetnek a vizsgálatát, amely 2018 őszén történt Sárospatakon.

Nyitott gépkocsiból lopott

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 42 éves salgótarjáni férfi ellen fejezték be az eljárást a nyomozók.

Dühében törte be, a rendőrök elkapták

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tamási Rendőrkapitányságon befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 50 éves nagykónyi lakos ellen folytattak rongálás vétség elkövetése miatt.

Ittasan okozott balesetet

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 7 éves fiú súlyosan megsérült a sofőr felelőtlensége miatt. A berettyóújfalui rendőrök befejezték a baleset körülményeinek vizsgálatát.

Határrendészeti összesítő Csongrád megyéből

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba tizenöt határsértő Csongrád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.