Legfrissebb híreink

Hajdú-Bihar megyei balesetek

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Könnyű sérülésekkel úszták meg a baleseteket.

Letartóztatták őket

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Ceglédi Rendőrkapitányság új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást tizenhárom gyanúsított ellen, közülük tíz főt a bíróság letartóztatott.

Fenyegetéssel szereztek pénzt

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az V. kerületi rendőrök elfogták az öt fiatalt, akik a gyanú szerint többször is raboltak.

Emberéletet követelt a vita

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A XXI. kerületi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki egy szóváltás hevében többször úgy megütötte vitapartnerét, hogy a sértett – egy negyven éves férfi – kórházba szállítását követően életét vesztette.

Kábítószert találtak a sofőrnél

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Komáromi Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása miatt indított eljárást egy ácsi férfi ellen.

Megszűnt a várakozás Csengersimánál

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az utasforgalom ki- és belépő irányban egyaránt zavartalan és folyamatos.

Lopott alkatrészeket vett

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tolvaj után az orgazdát is elfogták a tatabányai rendőrök.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Drogprevenció szülőknek is

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök diákok szüleinek tartottak előadásokat a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.

 

Nem aprózta el

Két óra alatt hét jogsértést követett el egy férfi Pécsett.