Legfrissebb híreink

Garázdaság Nagykanizsán

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A dél-zalai város rendőrei elfogták a verekedőket.

Több mint három és fél tonna túlsúly

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csongrád megyei rendőrök három külföldi sofőrrel szemben intézkedtek, akik több mint három és fél tonna túlsúllyal közlekedtek.

A pléd takarásában

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ózdi rendőrök elfogtak egy férfit, akivel szemben három körözés is érvényben volt.

24 óra alatt öt ittas vezető

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Öt esetben indult büntetőeljárás ittas gépjárművezetőkkel szemben az elmúlt 24 órában Csongrád megyében.

Azonnali eltiltás: a zebrán előzött

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Három hónapra eltiltotta a rendőrség a vezetéstől azt a sofőrt, aki Mádon, egy gyalogátkelőhelyen előzött.

Mindig a vak szerencsén múlik

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 46 éves férfi árokba hajtott az autójával, ami még a tengelye körül is megpördült. A sofőr ugyan könnyű sérülésekkel szenvedett, de kiderült, hogy ittasan ült a volán mögé. A hajdúnánási rendőrök befejezték a baleset körülményeinek vizsgálatát.

Kerékpár tulajdonosát keressük

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szolnoki rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

A kerékpárosok biztonságáért

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tatabányai rendőrök a kerékpáros balesetek megelőzése érdekében a gyalogos-átkelőhelyeknél ellenőrizték a kerékpárosokat.

Rakomány között rejtőztek

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Négy afgán férfi próbált meg jogellenesen bejutni Magyarország területére.

Tízből kettő

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tolna megyében kettő sérüléses baleset történt a hétvégén.