Legfrissebb híreink

Fel akarta gyújtani ismerősét

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy mobiltelefon miatt veszett össze a gyanúsított az ismerőseivel Süttőn.

Nyolcan megsérültek

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy járműszerelvény okozott balesetet Vértesszőlősön, ahol a sofőr és az utasok is megsérültek.

Ellenőrizték az autósokat Újbudán

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. kerületi Rendőrkapitányság teljes illetékességi területére kiterjedt a közbiztonsági, közlekedési és bűnügyi ellenőrzés.

Saját kutyáját szúrta le

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bonyhádi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy nagymányoki férfival szemben folytattak állatkínzás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Dupla siker

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság csapata az első helyezést, valamint a különdíjat is megszerezte az Országos Mentési Versenyen.

Életmentő rendőrök Vas megyében

Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A celldömölki rendőrök mentették meg egy nő életét, akit egy égő házból hoztak ki.

Egy lakásban két körözött

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni körzeti megbízottak két körözött személyt fogtak el egy helyszínen.

Négy török határsértő Röszkénél

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba négy migráns Csongrád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.

Lezárt vizsgálat: Horogra akadtak

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság befejezte egy mecséri és két hédervári férfival szemben orvhalászat vétsége elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott ügy vizsgálatát.