Észak-macedón kamionban bújtak meg

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba négy migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba négy migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság teljes illetékességi területére kiterjedt a közbiztonsági, bűnügyi és migrációs ellenőrzés.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Az állatok még éltek, amikor a rendőrök megtalálták és kiásták őket.
Salgótarjánban értek tetten a rendőrök egy kápolnai lakost.
A paksi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 22 éves helyi férfival szemben indítottak, aki több boltból is lopott a városban.
A Balatonfüredi Rendőrkapitányság járőrei a nyári idényt követően is segítik a Balaton-parton és a környező településeken a közrend és a közbiztonság fenntartását.
A gyanúsított árokba hajtott az autójával, alkoholt is fogyasztott és a vezetéstől is el volt tiltva. A hajdúnánási rendőrök befejezték a nyomozást.
A kölcsei rendőrök elfogták őket.
A tatabányai rendőrök rövid időn belül azonosították az elkövetőt.