Legfrissebb híreink

A rendőrök Mikulása csalt mosolyt a gyermekek arcára

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Zeneszóval és énekléssel fogadták a Szent Lázár Vármegyei Kórház Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztály dolgozói és apró betegei a hozzájuk érkező nagyszakállút és kísérőit.

Pofátlan pacákok

Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két gyöngyösi férfit a bűnügyi felügyelet sem tartotta vissza az újabb bűncselekménytől.

Folyamatos az ittasság ellenőrzése a közutakon

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 10 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év 48. hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

Lopás elkövetőjét keressük

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kaposvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 14010/2049/2023. bűnügyi számon lopás vétség miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.

Békéscsabán a Mikulás is csat(t)lakozott

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség egész évben kampányolt azért, hogy minél többen bekössék a biztonsági övet. A piros ruhás, nagy szakállú megköszönte a kékeknek, hogy szorgalmasan dolgoztak a jó ügyért. Azoknak pedig, akik hallgattak a rendőrökre és bekötve autóztak, ajándékot adott.

Fociztunk

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Honvéd Arrabona Sportegyesület Borbála-napi helyőrségi kispályás labdarúgó tornát rendezett Győrben, amelyre a Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrök is beneveztek.

Kábítószer-kereskedő bilincsben

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Marihuánával és kristály fantázianevű új pszichoaktív anyaggal kereskedett egy nő Szegeden. A rendőrök elfogták.