Évet értékelt Szabolcs-Szatmár-Bereg megye rendőrfőkapitánya

Farkas József r. dandártábornok a főkapitányság 2016. évben végzett munkájáról adott tájékoztatást 2017. február 16-án.
Farkas József r. dandártábornok a főkapitányság 2016. évben végzett munkájáról adott tájékoztatást 2017. február 16-án.
Kevesebb elkövetett bűncselekményről és emelkedő nyomozáseredményességről adott tájékoztatást Dr. Vereckei Csaba r. dandártábornok, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a Miskolcon megtartott évértékelő értekezleten.
Elfogták a rendőrök azokat a fiatalokat, akik egy 61 éves hölgy táskáját erőszakkal elvették, miközben a sértettnek súlyos sérülése keletkezett.
Zavartalanul haladhat a forgalom.
Sárkeresztes térségében a forgalom félpályán halad.
Csongrád megye biztonsága stabil és kiegyensúlyozott volt 2016-ban is. Ezt támasztja alá a szakmai és önkormányzati értékelés is - mondta el 2017. február 16-án tartott évértékelő sajtótájékoztatóján a megyei rendőrfőkapitány.
A menekülő szlovák férfit az Észak- és Dél-Komáromot összekötő közúti híd magyarországi hídfőjénél fogták el.
Elfogták a gördeszkás fiú szobrát megrongáló férfiakat Szolnokon.
A megalapozott gyanú szerint az apa mellkason szúrta 29 éves fiát.
A férfi egy Móricz Zsigmond körtéri aluljáróban vitatkozott össze egy járókelővel, majd a segítségére siető aláírásgyűjtő aktivistát egy alkalommal fejbe ütötte egy üveggel.