Kellett a segítség
A Fejér megyei rendőrök az elmúlt hétvége folyamán több esetben is intézkedtek annak érdekében, hogy senki ne eshessen a hideg idő áldozatául.
A Fejér megyei rendőrök az elmúlt hétvége folyamán több esetben is intézkedtek annak érdekében, hogy senki ne eshessen a hideg idő áldozatául.
A 8-as számú főút székesfehérvári elkerülő szakaszán baleset történt, ezért a Veszprém irányába közlekedők teljes útlezárásra számíthatnak.
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy férfival szemben, aki két fiatal lányt molesztált Miskolcon.
A 84-es számú főút 102-es kilométerszelvénynél, Sopronkövesd térségében minden forgalmi sávban zavartalanul halad a forgalom.
Két személyautó ütközött Sopronkövesd térségében, félpályán haladhat a forgalom.
A rendőrök egy Nagyhalász- acélostanyai asszonynak a tűzifa felaprításában és behordásában segítettek.
A rendőrök egy 59 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként, akit őrizetbe vettek.
A rendőrök meleg, fűtött helyen biztonságba helyezték az ófehértói férfit.
A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság vádemelést javasol három férfi ellen, akik tűzijátékot robbantottak egy ház ablakában.
Először az Egressy útról, majd a Stadionok mellől vitte el.