Megütötte majd kifosztotta az idős asszonyt Hajdúnánáson
Ékszereket vitt el a földön fekvő nőtől, majd elmenekült a 39 éves elkövető.
Ékszereket vitt el a földön fekvő nőtől, majd elmenekült a 39 éves elkövető.
A rendőrség vádemelési javaslattal zárta a nyomozást.
Egy etesi italboltba és egy élelmiszerboltba tört be a két férfi és fiatalkorú társuk, akiket két órán belül elfogtak a rendőrök.
Adony térségében egy gépkocsi a szalagkorlátnak ütközött, ezért a főváros irányába a forgalom egy sávon halad.
Két személygépjármű ütközött Szarvaskőnél.
Csapatversenyben második helyezést ért el a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a Rendőr Országos Szolgálati Pisztoly Lőbajnokságon.
Diósdon fogták el a férfit, aki ellen öt elfogatóparancs volt érvényben.
Bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást a gödöllői rendőrök.
A rendőrök befejezték a helyszínelést Kecskemét térségében.
Félpályás útlezárás mellett helyszínelnek a rendőrök Kecskemét térségében.