Halálos közúti közlekedési baleset a 67-es számú főúton
Két személygépjármű ütközött.
Két személygépjármű ütközött.
Újra zavartanul lehet haladni Tatán, a Naszályi úton, ahol korábban halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt.
Megszűnt a forgalomkorlátozás Karcag külterületén.
Autóbusz és segédmotoros-kerékpár ütközött össze.
Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt a 4-es számú főközlekedési úton.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást folytat garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 40 és egy 48 éves budapesti férfi ellen.
A rendőrök a helyi polgárőrökkel közösen fokozott figyelmet fordítanak a hajdúnánási tanyavilágban élőkre, ezért 2016. január 7-én közös ellenőrzést tartottak.
A bíróság elrendelte annak a 37 éves férfinak az előzetes letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint kirabolt egy élelmiszerboltot Debrecenben.
Dr. Gyurosovics József r. dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány az országos rendőrfőkapitány köszönetét tolmácsolta annak a két debreceni férfinak, akik rendkívüli bátorságról tettek tanúbizonyságot.
Dr. Zélity László r. ezredes 2016. január 11-én tartja soron következő fogadóóráját.