Legfrissebb híreink

Betörőt fogtak

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elfogták a hódmezővásárhelyi nyomozók azt a 34 éves férfit, aki 2015 márciusában összesen hét hódmezővásárhelyi és mártélyi ingatlanba tört be. Két helyről nem vitt el semmit.

Húsvéti ellenőrzések Somogyban

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A húsvéti ünnepek ideje alatt a közúti forgalom növekedésével kell számolni, ezért a somogyi rendőrök a szabályszegő járművezetők forgalomból történő kiszűrésének céljából közúti ellenőrzéseket tartanak.

Baleset az M5-ös autópályán

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két autó ütközött össze Kecskemét és Kiskunfélegyháza között.

Rablás Vásárosnaményban

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a bejelentést követően a feltételezett tettest néhány percen belül a helyszín közelében elfogták.