Legfrissebb híreink

Táboroztak, játszottak, tanultak

A Rendészeti Szabadidő- és Sportcentrum és a Nemzedékek Biztonságáért Közhasznú Alapítvány évek óta szervez nyári napközis tábort a rendőrök gyerekeinek. Ezek az egyhetes összejövetelek nemcsak játékkal telnek, hanem az ismeretek gyarapításával is.

Megverték, megkötözték és megfenyegették

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

A kunszentmiklósi rendőrök őrizetbe vették azt a három – 29, 33 és 58 éves – férfit, akik a gyanú szerint súlyosan bántalmazták ismerősüket, összekötözték a végtagjait, majd megfenyegették, hogy vízbe dobják.

Bajorországból jöttek

Három napon át tájékozódott a magyar rendőrség bűnmegelőzési gyakorlatáról két német kolléganő, akikkel visszautazásuk előtt beszélgettünk. Feladatkörük otthoni, azaz bajorországi kihívásairól is beszámoltak.

Emelte a tétet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság

Tizenkilencre lapot húzott egy csépai férfi, de számításai nem jöttek be. Először csak engedély nélkül használta ismerőse autóját, de pár nap múlva már el is lopott egy kocsit, melyet értékesített. A kunszentmártoni rendőrök őrizetbe vették.

Túlsúlyos teherautó Csengersimán

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a járművezetőt a túlsúly megszüntetésére, és pénzbírság megfizetésére kötelezték.

Letörte a félsorompót

Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság

A siófoki rendőrök a lakosság segítségét kérik.