Legfrissebb híreink

Kerékpártolvajok rendőrkézen

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti és a kunszentmiklósi járőrök gyorsaságának köszönhetően egy-egy bicikli került vissza a jogos tulajdonosához.

Lobbanó utcai emberölés: két gyanúsított őrizetben

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti rendőrök aprólékos nyomozómunka eredményeként a TEK segítségével fogták el azt a férfit és nőt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy három hete megöltek és kifosztottak egy idős embert a főváros XVI. kerületében.

Parkolópályán

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

A Pest vármegyei rendőrök vették észre és intették ki a forgalomból a túlsúlyos járműveket.

Körözött munkagép Nyírmeggyesen

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság

A munkagépet a francia hatóságok lopás miatt körözték.

Orvvadász pusztított

Négy lövés dördült el a Réde község melletti vadregényes erdőkben, és ez négy dámvad életébe került. Helyi vadászok találták meg az illegálisan kilőtt vadakat, merthogy az orvvadász nem is vitte el magával az állatokat, olykor legfeljebb a trófeákat. A rendőrök megtalálták a lövöldözőt.

Közlekedésrendészeti összefoglaló Bács-Kiskun vármegyéből

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

A sebességtúllépők száma jelentősen csökkent, de továbbra is van olyan sofőr, aki úgy vesz részt a közúti forgalomban, hogy a közlekedés megkezdése előtt szeszesitalt fogyasztott.

Egy autólopás, eddig három bűncselekmény

Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság

A tatabányai rendőrök őrizetbe vették azt a külföldi férfit, aki lopott autóval okozott magának balesetet. A vezetés előtt kábítószert is fogyasztott a sofőr.

Tíz baleset egy nap alatt

Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Győr-Moson-Sopron vármegye útjain a rendőrök 1 halállal végződő, 3 személyi sérüléssel járó és 6 anyagi káros közlekedési baleset helyszínén intézkedtek az elmúlt 24 órában.