Legfrissebb híreink

Üldözte, nekiment, majd tüzet nyitott

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai elfogták azt a férfit, aki szándékosan követte, autóval nekiütközött, majd gumilövedékes fegyverrel lövöldözni kezdett nőismerősére.

Elfogva a hevesi sorozatbetörő

Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók bíróság elé állították a 25 éves gyanúsítottat.

Kocsimosót rongált, jelentős a kár

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A salgótarjáni nyomozók rövid idő alatt azonosították a 36 éves elkövetőt.

Lépésről lépésre

Zsaru Magazin

Treitl Edvina mindössze kétéves volt, amikor először állt a táncteremben. Azóta az Európa-bajnoki dobogóig jutott, miközben a rendőrség vizsgálati osztályán dolgozik és jogot tanul. A joghallgató számára a rendvédelem, a jog és a tánc egyaránt meghatározó része az életének.

Keressük a kerékpárlopás sértettjét!

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri rendőrök egy Győr belvárosából eltulajdonított fehér-szürke színű KTM kerékpár tulajdonosának jelentkezését várják.

Két tolvaj kezén is kattant a bilincs

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több hónapon át tartó nyomozás eredményeként lopássorozatok végére tettek pontot a kiskunmajsai és a kiskunhalasi nyomozók. A két elfogott bűnelkövetőt jelenleg összesen 15 bűncselekménnyel gyanúsítják.

Díler kezén kattant a bilincs

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A püspökladányi rendőrök egy 27 éves férfit vettek bűnügyi őrizetbe, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatását.

Hőguta

Zsaru Magazin

Nem lehet elégszer felhívni a figyelmet a mellettünk élő és a velünk társként dolgozó kutyák gondozására ezekben a forró napokban. A rendőrség a hőségriadók idején szigorú szolgálatszervezési és állatvédelmi intézkedéseket alkalmaz a napi munkavégzésben.