Legfrissebb híreink

Őrizetben a kártyatolvaj

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lopott bankkártyával vett le pénzt egy 20 éves Sümeg környéki férfi, csalás miatt hallgatták ki a nyomozók.

Felismeri a kerékpárját?

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A soproni rendőrök várják a képeken látható bicikli tulajdonosának jelentkezését.

Első tiszti kinevezés és elismerés

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője és munkatársa az Országos Rendőr-főkapitányság auditóriumában, szeptember 5-én megtartott ünnepségen vehették át elismerésüket.

Rendőrök a metrón

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Ezúttal az M3-as járat vonalát ellenőrizték a fővárosi egyenruhások.

Marsallok elé pottyant a körözött

Zsaru Magazin

A bűncselekmény, amiben Deario Wilkerson (20) részt vett, vérfagyasztó, a memphisi férfi elfogása azonban megmosolyogtató. Pont akkor szakította át álmennyezetben kialakított rejtekhelyét, amikor az elfogására érkező marsallok behatoltak a lakásba, amelyben öt hónapja bujkált.

Hosszú pihenés

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Újabb két körözött férfit fogtak el a fővárosi rendőrök.

Kétkerekűek napja

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szolnoki rendőrök négy keréken üldözték a kétkerekűtolvajokat. A végeredmény: három rollert és egy biciklit visszaadtak jogos tulajdonosának, két elkövetőt őrizetbe vettek és fogdára szállítottak.

Ki ismeri a férfit?

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szekszárdi rendőrök az ismeretlen vásárló személyazonosságának megállapításához kérnek segítséget.