Legfrissebb híreink

Folyóba hajtott egy sofőr

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri rendőrök kábítószer birtoklása miatt indítottak büntetőeljárást egy 25 éves helyi férfi ellen, aki vélhetően kábítószer hatása alatt okozott közlekedési balesetet.

Melléképületbe tört be

Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hevesi nyomozók bíróság elé állították a 38 éves tarnazsadányi férfit.

Majdnem sikerült

Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Pestre ment drogot venni három baranyai férfi, de a Pécsre visszaérkezésük előtt kommandósok állták útjukat.

Röplabda-bajnokság Gyenesdiáson

Zsaru Magazin

A hagyományokhoz híven július 3-án a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság megrendezte a X. Országos Rendőr Pontszerző Mix Strandröplabda Bajnokságot Gyenesdiáson, ahol tizenhat csapat mérte össze tudását.

Kétkerekű járművek a fókuszban

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A fővárosi rendőrök egy célzott akcióban 141 motorost igazoltattak. Az alkoholszondás ellenőrzések során mindössze egy sofőr vezetett ittasan, 140 járművezető esetében a szonda negatív eredményt mutatott.

Kábítószerrel bukott le

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy közúti ellenőrzés során kábítószergyanús anyagokat találtak egy szegedi férfi autójában. A gyorsteszt több tiltott szer használatát is igazolta.

Eladta a talált mobiltelefont

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ózdi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki az elkövetőt.

Egy újabb tanulságos eset

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 22 éves részeg bölcskei sofőr súlyosan, utasa pedig könnyebben sérült meg a kedden éjjel történt balesetben Tolnában.

Telefont lopott, felismeri?

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri rendőrök az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.