Hosszú a bűnlajstroma
Mindent vitt volna a hevesi fiatal, a bíróság letartóztatta.
Mindent vitt volna a hevesi fiatal, a bíróság letartóztatta.
Idén júniusban három „fekete hétvége” is történt az utakon, amikor néhány nap alatt 18 közlekedési balesetben 31-en vesztették életüket. A nyári időszak fokozott közlekedési kockázatairól, a balesetek megelőzésének lehetőségeiről, valamint a turisztikai szezon megnövekedett forgalmának kihívásairól és a közlekedésbiztonsági intézkedésekről tartottunk sajtótájékoztatót.
dr. Mecser Tamás r. dandártábornok, országos rendőrfőkapitány új beosztás ellátásával bízott meg két vezetőt Zalaegerszegen.
A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint rendszeresen értékesített kábítószert fogyasztóinak.
Több mint három kilométeren át a forgalommal szemben közlekedett egy autós az M6-os autópályán.
Az ország több pontján törtek fel kamionokat a kunszentmiklósi férfiak.
Kiraboltak egy nőt Békéscsabán. Miután bejelentést tett, a rendőrök rövid idő alatt azonosították és előállították a gyanúsítottat. Egy kivételével a nőtől elvett arany ékszereket, illetve a telefont is megtalálták.
Több lakossági bejelentés is érkezett egy férfiról, aki parkoló kocsik ajtajait nyitogatta. Amikor végül talált egyet, és értékeket vett magához belőle, a rendőrök elfogták.
Anyagi káros baleset történt június 30-án délután Paks külterületén, egy földúton.
1968-ban botrány rázta meg Ásotthalmot és környékét. Féltucatnyi falubeli került a vádlottak padjára, akiknek garázdaságért kellett felelniük, valójában azonban boszorkányégetésre készültek. Az erőszakba torkolló ellenségeskedésben a babonák és az emberi gyarlóság egyaránt szerepet kapott.