Bíróság elé állították
Néhány óra alatt nevet és arcot társítottak egy gépkocsifeltöréshez a hajdúhadházi rendőrök.
Néhány óra alatt nevet és arcot társítottak egy gépkocsifeltöréshez a hajdúhadházi rendőrök.
Az egyenruhások múlt szombaton 355, vasárnap pedig 224 gyorshajtást rögzítettek.
Magyar Dávid hadnagy, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztályának kiemelt főnyomozója a pihenőnapja estéjén szúrt ki egy edelényi tolvajt, akiről pár nappal korábban kapta meg egy családi ház éjjellátó kamerájának felvételét. Ennyi elég volt neki.
Az egyenruhások lakossági segítséggel fogtak meg egy fiatal járművezetőt, aki több körforgalomban hajtott végre kockázatos manővereket.
Egy órán belül elfogták a hajdúböszörményi rendőrök azt a két nőt, akik egy templomból loptak.
A kihűléstől mentettek meg egy idős férfit a készenléti rendőrök Budapesten.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A nyíregyházi férfi olyan súlyosan bántalmazta élettársát, hogy a nő belehalt sérüléseibe.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A texasi rendőrség egyik szolgálati kutyája két hónappal ezelőtt két golyót kapott egy intézkedés során, utána pedig katonai sebesülési érdemérmet és egy doboznyi jutalomfalatot. Jack már a szolgálatba is visszatért.