Újra zavartalan a forgalom a 2-es számú főúton
A rendőrség feloldotta a forgalomkorlátozást Rétságon.
A rendőrség feloldotta a forgalomkorlátozást Rétságon.
A településen biztosított folyamatos rendőri jelenlétnek köszönhetően két órán belül elfogták a Szentistváni Önkormányzat tulajdonát képező szerszámgép eltulajdonítóit.
A KRESZ legutóbbi módosítását követően többféle értelmezés jelent meg a kerékpárosok biztonságos vezetésére képes állapotának rendőrségi megítélésével kapcsolatban. A rendőrség az alábbi gyakorlatot követi.
Elfogták a bátonyterenyei rendőrök azt a 19 éves férfit, aki új pszichoaktív anyagot adott el.
A máriapócsi rendőrök a bejelentést követően 2 órán belül a feltételezett elkövetőt elfogták, az ellopott kerékpárt megtalálták és vissza is adták tulajdonosának.
Gázcsonkot rongált meg egy személygépjármű a 2-es számú főúton, Rétság belvárosában.
A csoportos rablás gyanúsítottjainak átkísérése a bíróságra.
Hajdúszoboszlói rendőrök mutatták be munkájukat a nádudvari gyerekeknek.
Az országos közlekedésrendészeti akcióban a tehergépjárműveket, az autóbuszokat, illetve azok vezetőit ellenőrizték Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is.
Egy fiatal férfi a volt barátnőjét ököllel kétszer megütötte úgy, hogy a lánynak eltörött az orr- és az arccsontja. A rendőrök befejezték az ügyében folytatott nyomozást és most vádemelést javasolnak ellene.