Gyalogosgázolás történt Szentendrén
Félpályás útlezárás mellett helyszínelnek a rendőrök.
Félpályás útlezárás mellett helyszínelnek a rendőrök.
A férfi székesfehérvári orvosokat keresett fel és súlyosan beteg gyermekére hivatkozva kisebb összegeket kért kölcsön. A pénzeket nem adta vissza és az is kiderült, hogy gyermeke sem volt beteg.
A pilisvörösvári rendőrök két 44 éves férfit fogtak el, akik több gépkocsit feltörtek Budaörsön és Solymáron.
A debreceni körzeti megbízottak elfogtak egy nőt és két férfit, akik ellen elfogatóparancs volt érvényben.
Több rendbeli csalás vétség és magánokirat-hamisítás vétség elkövetése miatt kell felelniük.
Az INSEC projekt keretében a Rendőrség képviseletében a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet vett részt a 2014. január 14-16. között Tallinnban, Észtországban megrendezett hagyományos képzésen.
Emberölés bűntett elkövetésével gyanúsít a rendőrség egy tatabányai férfit.
A személyleírás is illet a két férfira, a retikül pedig furcsán mutatott egyikük kezében. A rendőrök azonnal kiszúrták a gyanúsítottakat.
Befejeződött a helyszínelés az 56-ös számú főúton Szekszárd határában.
Vége a félpályás útlezárásnak az M5-ös autópályán.