Legfrissebb híreink

A rendőrök mentették meg a garázda férfi életét

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kaposvári Fő utcán őrjöngött, tört-zúzott egy férfi. Sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a rendőrök segítsége nélkül elvérzett volna.

Volt élettársát bántalmazta

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az eljárást a Salgótarjáni Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal lezárta.

Betörők rendőrkézen

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két férfit hallgattak ki gyanúsítottként a budaörsi nyomozók.

Horgászokat mentettek

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tiszai Vízrendészeti Rendőrkapitányság munkatársai a tűzoltókkal közösen mentettek ki két bajba jutott horgászt a Tisza-tóból.

Nagyot szívtak

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádat emelhetnek a gázolajtolvajok ellen.

Együtt ment lopni apa és fia

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bíróság elé állhatnak a tolvajok.

Kábítószer-kereskedőt fogtak el a bajai nyomozók

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy áruház parkolójában fogták el a bajai rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint kábítószergyanús anyagot akart eladni. Az akció során a gyanúsított autójában és lakásán is kábítószergyanús anyagokat találtak a nyomozók.

Egy órán belül elfogták

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Készenléti Rendőrség járőrei a bejelentést követően egy órán belül elfogták azt a 18 éves fiút, aki a rendelkezésre álló adatok szerint egy ilki erdőből fát tulajdonított el.