Magát buktatta le
Nem sejtette, amikor visszatért lopni, hogy a rendőrök a helyszínen vannak.
Nem sejtette, amikor visszatért lopni, hogy a rendőrök a helyszínen vannak.
A rendőr-főkapitányság tanácsadó szakpszichológusa elismerést vehetett át július 1-én, a Készenléti Rendőrség dísztermében
Öt nógrádi rendőr vehette át első tiszti kinevezését július 1-én a Készenléti Rendőrség dísztermében.
Unokázós csalások felderítésén dolgozó Békés megyei rendőrök fogtak el egy nőt, aki a gyanú szerint szatyorszámra vitte el az aranyat és a pénzt becsapott emberektől. A nyomozás nem áll meg, bűntársait is azonosítják és keresik.
Hét hajós, hat tantárgy, 14 nap – adj hozzá két oktatót, két hajót meg egy folyót, és meg is vannak a legfontosabb elemei a Rendőrség Oktatási és Kiképző Központ által szervezett kisgéphajó-vezetői tanfolyamnak. Idén háromszor indul ilyen típusú képzés, egy tavi és két folyami körülmények között.
Sisak nélkül ültek a robogón, de több mint 200 gramm kábítószer is lapult a csomagtartóban.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összehangolt akciójának eredményeként lőfegyvereket és dohányterméket foglaltak le egy menetrend szerinti nemzetközi buszon.
A kiskunfélegyházi nyomozók a térfigyelő kamerák felvétele nyomán hamar azonosították és elfogták azt a párost, amely egy alvó utast fosztott ki egy vonaton.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
Az elmúlt nap eseményei számokban.