Fogyasztói figyelmeztető felhívás
Az alábbi termékek nem felelnek meg a Pirotechnikai Irányelvben foglaltaknak és az Európai Szabványnak (EN15947).
Az alábbi termékek nem felelnek meg a Pirotechnikai Irányelvben foglaltaknak és az Európai Szabványnak (EN15947).
Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája. Az étterem futárja helyett két járőr vitte ki egy pár ebédjét, és a rendhagyó intézkedésről remek felvételt készített az ingatlan kamerás kaputelefonja.
Árokba hajtott és fának ütközött egy 34 éves férfi Sopron térségében.
A győri nyomozók az állampolgárok közreműködését kérik az ismeretlen személyek azonosításához.
A rendőri ellenőrzés a teljes közigazgatási területet érinti.
Életének 63. évében elhunyt dr. Zélity László r. ezredes, a Szegedi Rendőrkapitányság egykori vezetője.
A miskolci rendőrök kábítószer-használattal kapcsolatos ügyekben fejeztek be nyomozásokat.
A 25 éves hajléktalan férfit Budapesten kapták el a nyomozók, háromrendbeli gyermekpornográfiával gyanúsítják. Elrendelték letartóztatását.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A nyomozás során több kilogramm marihuánát is lefoglaltak a 41 éves drogkereskedőnél.