Forgalomkorlátozás a 8123-as számú úton
Egy gépjármű árokba csapódott Zámoly térségében.
Egy gépjármű árokba csapódott Zámoly térségében.
Újabb helyi dílert azonosítottak, majd fogtak el a rendőrök Miskolcon.
A hajdú-bihari rendőrök által a gyanúsítottak lakásaiban lefoglalt kábítószer feketepiaci értéke több mint 200 millió forint.
A rendőrök keresik azt a férfit, aki Terézvárosban ellopott két kamerát.
A Rendőrmúzeum (1087 Budapest, Mosonyi utca 5.) 2017. június 14-én 15 órai kezdettel tisztelettel várja az érdeklődőket a „Múzeumi Mozi” című programsorozat következő filmvetítésére.
Félpályás forgalomkorlátozás Tiszaug közelében.
Fontos információk, útállapotokról, határvárakozásról!
A bicskei rendőrök fél nap alatt azonosították annak a háromfős társaságnak a tagjait, akik kiraboltak egy 51 éves férfit.
Célba talált a rendhagyó, tánc és szöveg egységét megalkotó baleset- és bűnmegelőzési kampány Miskolcon is.
A megalapozott gyanú szerint a 29 éves férfi előre kitervelte, hogy anyagi haszonszerzés céljából felkeresi áldozatát és a magával vitt késsel megöli őt.