Lekapcsoltak egy jászkiséri dílert
A helybeli asszony tiltott szert árult a településen.
A helybeli asszony tiltott szert árult a településen.
A székesfehérvári férfi elfogásakor a kábítószergyorsteszt pozitív értéket mutatott.
Segítsen a dunakeszi zsaruknak azonosítani a tolvajt!
A megengedett 50 km/h helyett 100-zal száguldott egy autós Zalaegerszegen.
A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság nyomozói és egyenruhásai fogtak el egy mátraverebélyi férfit, aki a gyanú szerint hosszabb ideje terített kábítószert és új pszichoaktív anyagot helyben, illetve a vármegyében.
Sorozatos kocsifeltörések végére tettek pontot a kecskeméti rendőrök: a gyanúsított rendre hétvégén portyázott, és ugyanazt a típust szemelte ki.
A gyanú szerint a tolvaj egy építkezésen dolgozott, majd ugyanabba az ingatlanba be is tört. A debreceni rendőrök két nap alatt azonosították és elfogták.
A leveleki fiatalember mérlege két autólopás, két kifizetetlen tankolás és járművezetés engedély nélkül, menekülés közben a Szamost is átúszta oda-vissza.
Gyűlés miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2026. június 26-án és június 27-én Budapest I., V., VI. és VII. kerületében.
A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.