Legfrissebb híreink

Lezárt ügy: ittasan ült a volán mögé

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Pozitív értéket jelzett az alkoholszonda annál a férfinél, aki egy balesetet szenvedett autón akart segíteni. A hajdúböszörményi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Lezárt akta: hálapénzt fogadott el

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A zalai nyomozók befejezték a vizsgálatot egy 63 éves zalaegerszegi nőgyógyásszal szemben.

Őrizetben egy nyíregyházi díler

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szabolcsi nyomozók az elfogás után több mint 100 gramm kábítószergyanús anyagot, valamint két és fél millió forintot foglaltak le.

Tanulás, pihenés, tanulás, pihenés

Zsaru Magazin

A Nemzedékek Biztonságáért Közhasznú Alapítvány 132 városi rendőrkapitányság baleset-megelőzési titkára és előadója részére négyszer egyhetes speciális rekreációs tréninget szervezett/szervez szeptemberben és október első hetében Zalakaroson.

Verekedést provokált

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy fiatalember verekedést próbált provokálni, majd egy kést is elővett a vonaton, és hadonászott vele. Az esztergomi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a tettest.

Nem csak a szőlőt szüretelik ősszel

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy cannabisültetvény szüretelése közben csaptak le a rendőrök Kecskeméten két férfira.

Ittasan a kormány mögött 2.0

Készenléti Rendőrség

Négy üveg sör elfogyasztása után ült volán mögé az a férfi, akinek korábban épp ittas vezetés miatt vonták be a jogosítványát. Egy szabadidős készenléti rendőr fülelte le a jogsértőt.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Drogprevenció szülőknek is

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök diákok szüleinek tartottak előadásokat a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.

 

Nem aprózta el

Két óra alatt hét jogsértést követett el egy férfi Pécsett.