Legfrissebb híreink

Egy út vége

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A magyar rendőrök lefoglaltak egy nagy értékű tehergépkocsit, amelynek több egyedi azonosítójelét is meghamisították.

Helyszínen fogták el a betörőt

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A balassagyarmati rendőrök ébersége miatt hiúsult meg a férfi terve.

Rendőrkézen a tolvaj

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A pannonhalmi nyomozók őrizetbe vették azt a 25 éves győrsági férfit, aki több lopást is elkövetett lakókörnyezetében, és a szomszédos településen.

„Rossz ötlet volt”

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ezt mondta egy környei telephelyről történt lopás egyik elkövetője a kihallgatásán.

Megtalálták

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy fogyatékkal élő kisfiú eltűnése miatt ugrottak a ceglédi rendőrök. A szélrózsa minden irányába indulva keresték, végül a tápiószőlősi körzeti megbízott adhatta vissza az aggódó anyukának.

Határsértők Bács-Kiskun megyében

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A csoportot a rendőrök visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.