Halmozta a bűncselekményeket
A tettes a büntetés-végrehajtás „vendégszeretetét” élvezi a múlt hét vége óta.
A tettes a büntetés-végrehajtás „vendégszeretetét” élvezi a múlt hét vége óta.
A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 49 éves férfit, kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.
A halálos közúti balesetet okozó sofőr önként jelentkezett a rendőrségen
A Tolnai Rendőrőrs munkatársai a képen látható kerékpár tulajdonosát keresik.
Július óta Jordan Wilmore, a texasi Kemah rendőrőrsének járőre a világ legmagasabb zsaruja. Mezítláb 221 centiméter, ami azt is jelenti, hogy szolgálati autót nem tud vezetni, és természetesen külön kellett neki egyenruhát csináltatni. Profi kosárlabdázó volt, de másra vágyott.
Halált okozó testi sértés miatt indult büntetőeljárás a szombathelyi férfi ellen.
A bátonyterenyei rendőrök célirányos akciót tartottak a 23-as főúton.
Egy gyorsétterem parkolójában verekedett össze két férfi, egyikük egy gáz-riasztó fegyverből lövést is leadott. A rendőrök perceken belül elfogták.
Az elmúlt 72 órában 10 balesetről érkezett bejelentés, négy esetben személyi sérülés is történt.
A nyomozók a két nap alatt elfogták a 23 éves helyi férfit.