A rendőrök elfogtak egy férfit, aki meglopta a párja édesapját

A gyanú szerint a férfi többször is átkutatta a lakást, ahonnan közel kétmillió forintot lopott el, de azzal nem számolt, hogy a szobát bekamerázták.
A gyanú szerint a férfi többször is átkutatta a lakást, ahonnan közel kétmillió forintot lopott el, de azzal nem számolt, hogy a szobát bekamerázták.
A füzesabonyi rendőrök befejezték a nyomozást.
Az óbudai rendőrök keresik a felvételen látható férfit.
Egy dombóvári férfit gyanúsítanak azzal, hogy egy helyi társasház udvarán leállított motort ellopta.
A külföldiek illegálisan lépték át a magyar–román államhatárt Békés megyében.
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársai egy 32 éves maróci sofőrt hallgattak ki gyanúsítottként.
Bognárné Sulyok Andrea rendőr alezredes és Kleinné Szontág Erzsébet rendvédelmi igazgatási alkalmazott is elismerést kapott a Rendőrség Napja alkalmából.
Egy férfi dulakodás közben megszúrta vitapartnere lábát egy késsel, majd később két nő is beszállt a verekedésbe Lánycsókon.
Fejér, Vas, Zala és Veszprém megyei rendőröket díjaztak.
A komáromi nyomozók kihallgatták a 43 éves tettest.