Legfrissebb híreink

Táskát lopott

Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az egri rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Lezárt vizsgálat: késsel támadt tanárára, a rendőrök elfogták

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság előre kitervelten, közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy 17 éves fiúval szemben.

A rendőrök őrizetbe vették, a bíróság letartóztatta

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bíróság elrendelte annak a tokodi nőnek a letartóztatását, akit emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki a nyomozók.

Halálos közlekedési balesetet okozott a férfi

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tapolcai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 48 éves sofőr ellen folytatott.

Rendőrkézen a betörő

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Pár órán belül elfogták azt a férfit, aki egy nagyberényi házba próbált meg betörni.