Legfrissebb híreink

Nyitott autóból lopott

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy helybeli férfit, aki egy autóból elvitte a tulajdonos értékeit Hódmezővásárhelyen. Lopás miatt kell felelnie.

Határrendészeti összesítő Csongrád megyéből

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba tizenöt határsértő Csongrád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.

Nyílt nap a Miskolci Hívásfogadó Központban

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az Egységes Európai Segélyhívó szám napja alkalmából idén is a helyszínen várták az érdeklődőket a Hívásfogadó Központok.

Elaltatta, kirabolta

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Buszmenetrend után érdeklődött, így terelte el egy férfi figyelmét egy nő Szarvason. Amíg a férfi megnézte, mikor indulnak a buszok, a nő a gyanú szerint altatót kevert az italába, majd amikor elaludt, átkutatta a lakását.

Határsértő elfogása Nyírbátorban

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 29 éves algériai férfi Magyarországon való jogszerű tartózkodását igazolni nem tudta.

Buligyilkosok

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Óbudán szüntettek be a Pest megyei nyomozók egy illegális üzletet.

Kerékpárral is szabályosan

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy napon, négy balesetben négy kerékpáros sérült Jász-Nagykun-Szolnok megyében.