Döntött a bíróság
Előzetes letartóztatásba került az a páros, akik Táborfalván termesztettek kábítószert.
Előzetes letartóztatásba került az a páros, akik Táborfalván termesztettek kábítószert.
Zavartalanul halad a forgalom a 8-as számú főúton, Vas megyében.
Egy gépjármű az árokba hajtott a 83-as számú főúton Tét és Tétszentkút között.
A közlekedőknek félpályás útlezárásra kell számítaniuk Rönök térségében, Vas megyében.
Osztrák telephelyről loptak, 100.000 eurós kárt okoztak.
Kerti István r. alezredes, a Kecskeméti Rendőrkapitányság vezetője a kapitányság elmúlt évét értékelte 2017. március 21-én.
Egy balatonalmádi férfi közel 3 millió forint értékben lopott áramátalakító készüléket.
A kőbányai nyomozók két Hős utcai lakásban tartottak egy időben házkutatást, mindkét esetben kábítószer-terjesztőket fogtak el.
A rendőrök feloldották a félpályás útlezárást Bicske térségében.
A kiskunhalasi rendőrök őrizetbe vették a lopásokkal gyanúsítható helyi férfit.