Közlekedésrendészeti összefoglaló Bács-Kiskun vármegyéből

Vasárnap 652 sofőr hajtott gyorsabban a megengedettnél.
Vasárnap 652 sofőr hajtott gyorsabban a megengedettnél.
A Kisteleki Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást egy férfi ügyében, aki 150 ezer forintot lopott el egy hotelből.
Születésnapi köszöntés szépkorú kollégánknak.
A salgótarjáni rendőrök eljárást folytatnak három helyi lakos ellen, akik nagy értékben loptak el építőanyagokat és szerszámgépeket.
A határforgalom ismét zavartalan. Köszönjük az utasok türelmét!
Megnövekedett várakozási idővel kell számolni.
Farkas Noémi őrmester, a Móri Rendőrkapitányság baleseti helyszínelője a 81-es főúton járőrözött, amikor megpillantott az út mellett egy kisebb csoportosulást. Kiderült: éppen újraélesztik a földön fekvő nőt. A már jócskán elfáradt férfitól átvette a mellkasi kompressziót, az újraélesztés sikerült.
A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik a bűncselekmény feltételezett elkövetőinek azonosításában.
Többször fejbe vágta baltával lakótársát egy 75 éves férfi, amiért megitta a borukat. A rendőröknek azt hazudta, hogy az áldozat maga okozta a sérüléseit, de a nyomozók hamar kiderítették az igazságot, és őrizetbe vették az elkövetőt.
Az elmúlt hét közlekedésrendészeti tapasztalatai.