Tanácskozott a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum

A Balatonfüredi Közös Önkormányzati Hivatalban tartották meg ülésüket a tagok.
A Balatonfüredi Közös Önkormányzati Hivatalban tartották meg ülésüket a tagok.
Négy órán belül azonosították és elfogták az érdi rendőrök azt a 35 éves férfit, aki először vizet kért egy idős asszonytól, majd rányomta az ablakot és kirabolta. A 71 éves áldozat támadót letartóztatták.
Békés külterületén történt. Az autó vezetője használta a biztonsági övet és könnyű sérülést szenvedett. Mi történt volna, ha nincs bekötve?
Kutyaugatásra felfigyelő szomszéd fülelt le egy lopni próbáló férfit Szeghalmon. A bűnügy rendőrségi vizsgálata három hét alatt befejeződött.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság útjain az elmúlt 24 órában történt közlekedési balesetek bekövetkezésének oka szinte kivétel nélkül a sebesség nem megfelelő megválasztása volt.
A pápai rendőrök személyi szabadság megsértése miatt indítottak büntetőeljárást a 48 éves helyi lakos ellen.
A budapesti nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki fegyverrel rabolt ki két dohányboltot és egy ékszerüzletet még 2017-ben.
Nem tett vallomást az a három fiatal férfi, akiket azután fogtak el a rendőrök, hogy egy futár autójával léptek meg egy VII. kerületi pizzéria elől.
A BRFK és a társszervek hétfőn 22 menekültet fogadtak a fővárosban.
A KR NNI miskolci nyomozói a most elfogott három férfit is kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják. A drogbanda-hálózat elleni fellépés folytatódik, így további elfogások várhatók.