Legfrissebb híreink

Anyagi káros balesetből verekedés

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint a 42 éves férfi verekedni kezdett, miután nekihajtottak egy előttük haladó gépkocsinak. A debreceni rendőrök a helyszínen elfogták.

Őrizetben a boldvai drogdíler

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Miskolcon fogták el a rendőrök azt a boldvai férfit, aki Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kábítószergyanús anyagot árult.

Elismerés a példaértékű szolgálatért

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy üzemanyagtöltőállomás képviselői jutalmazták meg a Miskolci Rendőrkapitányság munkatársát, példaértékű helytállásáért, mivel az őrmester szabadidejében juttatott rendőrkézre egy segítségnyújtást elmulasztó sofőrt.

Lekapcsolva

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szabolcsi nyomozók azonosították, és elfogták a betörésekre szakosodott nyíregyházi társaság tagjait.

Tolvaj és orgazdája rendőrkézen

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 39 éves férfi 433 darab parkolószenzort vitt el az egyik éjszaka folyamán korábbi munkahelyének telephelyéről, majd értékesítette. A tolvaj az arcát mindvégig takarta a kamerák előtt, azonban a Kecskeméti Rendőrök így is elfogták.

Nem tudta megfújni a szondát

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bonyhádi rendőrök december 1-jén a késő esti órákban fogtak el egy 41 éves hosszúhetényi férfit, aki ittasan és jogosítvány nélkül autózott a városban.

Elfogás fél óra alatt

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Fejér megyei vizsgálók vádemelést javasolnak egy 2021 januárjában elkövetett fegyveres rablás ügyében.