Továbbra is keressük Reichenbachné Vas Gyöngyit

A rendőrök a lakosság segítségét kérik a felvételeken látható enyingi nő megtalálásában.
A rendőrök a lakosság segítségét kérik a felvételeken látható enyingi nő megtalálásában.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Neumann János Egyetem közös projektekkel és tudásuk megosztásával segítik egymást a jövőben.
November 17-én éjszaka egy félmeztelen férfi 10 percen át feküdt vérző fejjel Sajószentpéter főútjának járdáján a mínusz 4 fokos hidegben, de az is elképesztő, hogy fél órával korábban két járőr találkozott vele, és azzal a haverjával is, aki később leütötte, félig levetkőztette, majd kirabolta. A történet csattanója sem mindennapi.
Lopások, garázdaság, testi sértés egy gyöngyöshalászi nő rovásán.
Bácsalmáson és Bácsszentgyörgyön is változik nyitvatartás.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A gárdonyi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Egy horvát férfi körözött pótkocsival akart kijutni Magyarországról.
A Szegedi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja szabadideje alatt ért tetten egy tolvajt, aki két sertést akart ellopni a városban.
Rendhagyó rendőri intézkedés helyszíne volt az észak-rajna–vesztfáliai Lüdenscheidbe északról vezető főút leállósávja, ahol Mikulásnak öltözött kamionsofőrt kontrollált egy járőr, és ekkor érkezett meg hozzá a közlekedésrendészeti osztály vezetője, aki szintén Télapó-jelmezt viselt.