Legfrissebb híreink

Lőverseny számos kihívással

Zsaru Magazin

A Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ (ROKK) szervezésében tartották október 2-án a IV. Nemzetközi Rendészeti Szolgálati Lőversenyt a ROKK nagytétényi lőterén. A magyar indulók mellett Kína két SWAT-csapata is képviseltette magát.

Alvó sértettet fosztott ki

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy férfi két ismerősével találkozott, majd amikor azok elaludtak, átkutatta egyikük zsebeit. A tatabányai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Szobatársától lopott

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 22 éves szlovák férfi egy esztergomi munkásszállón lopta meg a társát. A rendőrök bíróság elé állítanák.

Zalai közlekedésrendészeti tapasztalatok

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az egyenruhások ittas és eltiltás hatálya alatt közlekedőket szűrtek ki a forgalomból, de akadt olyan sofőr is, aki rendőrautót előzött záróvonalon.

Nyomozók várták a zsarolót

Zsaru Magazin

Hét nyíregyházi nyomozó filmbe illő akció során fogott el egy zsarolót, aki a bűncselekményt is úgy szervezte, mintha az ötleteit krimikből kölcsönözte volna. Az anyagi gondokkal küzdő helyi N. Balázs (25) duplán fenyegette meg munkaadóját, aki szerencsére rögtön a rendőrséghez fordult.

Megdézsmálta a bevételt és az árukészletet

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A pénztárból 750 ezer forintot szerzett, míg a bolt termékeiből 550 ezer forintot nassolt el a kecskeméti gyanúsított.

Autókereskedésekre specializálódott

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gárdonyi rendőrök egy üzletszerűen elkövetett lopás bűntett és más bűncselekmények miatt jelenleg is letartóztatásban lévő férfival szemben folytatott nyomozást fejeztek be.

Bírósági eljárást is vonhat maga után

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizennégy ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év negyvenedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

Meggondolatlan cselekedet

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Cigarettakérésnek indult, rablás lett belőle. Valószínűleg nem gondolta meg tettének súlyát és következményeit az a 20 éves jászladányi férfi, aki kirabolt egy helyi fiatalt.